Mit jelentenek a gumin lévő számok?
Autógumi

Mit jelentenek a gumin lévő számok?

Akár új abroncs vásárlása előtt állunk, akár a már meglévők kapcsán szeretnénk eligazodni, nagyon sok tapasztalt autósnak is sokszor gondot okoz, hogy mit is jelentenek pontosan a gumin lévő számok. Ha ugyanis megnézünk egy szabvány abroncsot, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az oldalfalon számtalan jelölés, nevek, rajzok, minták, rövidítések és számok tömkelege található meg, amelyek kapcsán számunkra bár csak néhány igazán fontos, azonban nem árt legalább a lényegesebb dolgokkal tisztában lennünk annak érdekében, hogy esetleges csere esetén, vagy a mostani határainak feltérképezése során tisztán láthassunk.

A leggyakoribb gumin lévő számok, avagy a méret, a súly és a sebesség indexe

A gumin lévő számok közül kiemelhetünk kifejezetten fontosabb darabokat, amelyek közül a leglényegesebb minden kétséget kizáróan a méret jelöléséhez kapcsolódik. Az Európába kerülő abroncsok tekintetében ez teljesen szabványosított, ezáltal egy gumira a méret jelölése ekképpen történik: 195/65 R 15 Ebből a számsorból a 195 az abroncs szélességét jelöli milliméterben, a 65 a gumi szélességének, illetve az oldalfal magasságának százalékos arányát, az R betű azt, hogy egy radiál szerkezetű abroncsról beszélünk, a 15 pedig a felni átmérőjét hüvelykben.

A gumin lévő számok közül fontos lehet még a súly-, valamint sebességhatárok feltüntetése és jelölése is. Ennek szintén formalitása van, így például, ha azt látjuk az abroncs oldalán, hogy 90T, akkor az a súly- és a sebességhatárra vonatkozik. A 90 ebből a maximális terhelhetőséget jelző szám, amely egy kerékre vonatkozik, és egy kapcsolódó táblázatból érdemes megtudakolni a pontos értékét. A 90-es érték például a 600 kilogrammos maximális terhelésre vonatkozik.

A legkisebb ezen a téren a 75-ös, amely 387 kilót jelent, a legnagyobb pedig a 98-as, amely 750 kilogrammot. A 90-es érték mögött azonban láthatunk még egy T jelölést is, amely a sebességindexet jelöli, vagyis a maximálisan megengedett sebességet. Ezt a szakma többféle betűvel jelöli. A T esetünkben a 190 km/h-t jelöli, de létezik még a Q, az S, a H, a V és a W jelölés, amelyek sorban a 160, 180, 210, 240 és 270 km/h-s maximális sebességet jelzik.

A gyártási idő és az egyéb jelölések

A gumin lévő számok közül kifejezetten fontos lehet a fentieken túl az is, hogy mikor gyártották a kérdéses abroncsot. Ez az úgynevezett DOT szám, amely nagyjából így néz ki minden abroncson: DOT 3212 Ez sok esetben a „DOT” előjelzés nélkül látható, tehát csak a számok, amelyeket minden esetben visszafelé értelmezünk. Ennek megfelelően az utolsó két szám, tehát esetünkben a 12 a gyártás évét jelenti, ami 2012-ben történt, az első két szám pedig a gyártás hetét, vagyis az év 32. hetében gördült le a gumi a gyártósorról.

A gumin lévő számok és elnevezések kapcsán persze rengeteg egyéb jelöléssel is találkozhatunk, amelyek között akadnak fontos és kevésbé fontos darabok. Minden tekintetben a fontosabbak közé sorolható a TWI, amely a kopásjelzők helyét mutatja meg egy abroncson. Emellett szerepelhet még az oldalfalon az XL, vagyis az Extra Load jelölés, amely az erősített oldalfalú abroncsokat jelenti, a gyakorlatban pedig azt, hogy ennek a terhelhetősége nagyobb, mint az azonos méretű és kivitelezésű abroncsoknak.

Ezt sok esetben RF, avagy Reinforced jelöléssel is megtalálhatjuk jellemzően az Európán kívülről érkező darabok tekintetében. Ezen felül olyan jelölések lehetnek még egy gumin, mint a TL, ami a tömlő nélküli kialakításra utal, az M+S vagy a hópehely szimbólum, amelyek a téli abroncsokon láthatok, vagy az All season, all weather felirat, amely a négy évszakos gumikat különbözteti meg a többitől.

Szóljon hozzá!