Minden autógumi jó valamire?
Autógumi Nyári gumi

Minden autógumi jó valamire?

Évente végeznek Magyarországon is átfogó autógumi tesztet, hogy megállapítsák vajon melyik az aktuális év legjobb nyári autógumija. Az eredmények sokszor maguktól érhetőek és az elvárt számokat hozzák, de néhányszor előfordulnak meglepetések is.

A vizsgált, több mint húsz gumiabroncs közül idén hozta a papírformát az eredmény, hiszen a legdrágább autógumival szerelt abroncs gurulhatott be a képzeletbeli dobogó legfelső fokára az összesített mezőnyben.

Az viszont meglepő, hogy az összesítettben legelső helyet elérő Michelin Energy Saver+ egyik tesztnemben sem érte el az első helyezést, viszont mindenből előkelő helyen végzett, így maga mögött hagyva konkurenseit.

Ahány nyári gumi, annyi jó teljesítmény

A tesztelők idén is különböző útviszonyokkal, különböző időjárást szimulálva, különböző terhelések mellett végezték el a teszteket. Mindig azonos gépjárművel, azonos sebesség és körülmények között végezték el, azonos gumi nagysággal – de különböző gumigyártók, különböző kerekeivel a megmérettetést. Az árak között is nagy volt az eltérés.

A legdrágább gumiabroncs több mint dupla annyiba került mint a legolcsóbb tesztalany.

Meglepő eredmény született az árkategória versenyben is, ugyanis az ár/érték arányban idén a Firestone Roadhawk szerezte meg az arany érmet, mivel összesítettben a második helyen végzett annak ellenére, hogy az egyik legolcsóbb árkategóriás kerékről van szó.

A teszteknél 60 km/órás sebességgel haladtak és száraz aszfalton a legjobb fékutat 13,9 méterrel a Goodyear olcsó kategóriás márkája a Debica Presto HP gumiabroncsa érte el és ezzel megelőzte az anyacég, több ezer forinttal drágább abroncsait is.

A 15 km/órás kigurulás kategóriában szintén más-más győztest hirdettek ki. Nedves aszfalton 26,1 méteres távolsággal a Barum Brillantis 2 győzedelmeskedett, még nedves talajon pedig 51,8 méterrel a ContiPremium Contact 5 érte el a legjobb eredményt.

Zajszintek tekintetében a Hankook Ventus Prime3 K125 bizonyult a legcsendesebbnek a maga 61,7 decibeljével és a kopásállóság kategóriájában a Firestone Multuseason kapta meg a tíz pontot.

Ha másra már nem jó az abroncs

Bár a teszt során csak néhány gumi vérzett el, köztük egy 10 éves, használt nyári gumiabroncs, még nekik sem kell feltételenül egy szemétlerakó telepen végezniük. Számtalan kreatív ötlet kering az interneten, hogyan lehet a közlekedésre már alkalmatlan autógumi abroncsokat átalakítani valami vidám kerti dísszé, óriási virág cseréppé vagy a nagyobb gumikat például kerti homokozóvá.

Aki pedig nem szeretné ha a gumiabroncsa az udvarában ékeskedne mint ülő alkalmatosság vagy bicikli tartó, az újrahasznosításra mint különböző építőelem vagy extravagáns lábbeli. Az internet számtalan lehetőséget kínál a forgalomból már kivont, a környezetre káros abroncsok kreatív felhasználására aminek csak a fantázia szab már határt. A gumifeldolgozó üzemek pedig örömmel fogadják az elhasznált abroncsokat, hogy azt feldolgozva visszaforgassák azt és ezzel óvják meg környezetünket és a természetet.

Szóljon hozzá!