Ezekkel az okos autós trükkökkel átvészeljük a telet
Autós praktikák

Ezekkel az okos autós trükkökkel átvészeljük a telet

Álltunk már befagyott kulcslyuk előtt, kapartunk már reményvesztetten szélvédőt? Autóval közlekedni télen kényelmes, viszont elindulni néha borzalmasan nehéz. Néhány apró trükkel megkönnyíthetjük a saját életünket. Ráadásul nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, szinte minden eszköz ott van már a háztartásunkban – csak nézzünk rá egy kicsit autós szemmel is.

Sőt, ha szélvédővel kelet irányba fordulunk, akkor még a konyhánk szuper hatékony megoldásait sem kell bevetnünk, mert használhatjuk a napenergiát. Igaz, nem olvasztja fel a fagyott felületet, de sokkal könnyebben felszedhető jégréteg keletkezik, ha ezt az égtájat célozzuk be parkoláskor.

Használjunk zoknit

A szélvédő mellett az ablaktörlő is komoly fejtörést okoz, ha a reggeli hőmérséklet épp mínusszal kezdődik. Kivéve, ha megelőzzük, hogy a hó megtapadjon rajta, majd ráfagyjon. Elő a zoknikkal, tökéletes megoldás: húzzuk rá egyiket az egyikre, másikat a másik ablaktörlőre, majd reggel, függetlenül a hőmérséklettől, egyszerűen eltávolíthatjuk zoknival együtt a jeget, zúzmarát is.

A zokni azonban kompakt megoldást nyújt, és nem kizárólag a lábon. Készüljünk fel, tegyünk a kesztyűtartóba egy tartalék páros. Ha kihűl a kézfejünk, ha nagyon hideg a kormány, vagy csak még vastagabb védelemre van szükségünk a kinti létben, ez segíteni fog.

A jégtörő alkohol

Kapjuk össze magunkat, ha lefagyott állapotban köszön vissza ránk a szélvédőnk. Íme egy olcsó és szupergyors megoldás, elég csak a konyháig vagy a fürdőszobáig elsétálni. Az alkohol könnyen elbánik a jeges felületekkel. Átitatott ronggyal töröljük körbe a jégkaparó lapátunkat, és induljunk neki újra, meglátjuk, sikeres lesz a fagyás kaparása. Ha egy pohárban 1/3 rész vízzel elvegyítjük, ugyanazt a végeredményt kapjuk fellocsolás után.

Irány a háztartás: ecet, sütőspray

Csodaszer és minden konyhában megtalálható: az ecet igazi jolly joker, ami az autóval kapcsolatos fejtöréseinket is megoldja. Nincs szükségünk vegyszeres és drága termékekre. Egyszerűen csak keverjük össze 1/3-mad vízzel a 2/3 ecetet. Sok kellemetlen helyzettől menthet meg bennünket, ezért érdemes gyors elsősegélyként egy kisebb flakonban a kesztyűtartóban tárolni. Szélvédő- és ablakpucolásban verhetetlen alacsony hőmérsékleten is. Viszont, ha tartunk a konyhában sütősprayt, egyszerűen csak fújjunk rá a visszapillantó tükörre, majd húzzunk rá megfelelő méretű zacskót. Sem a hó, sem az eső, sem a zúzmara nem telepszik rá. A befagyott ajtó résével is elbánik.

Tükröt fogkefével

A fényszórók és lámpák a biztonságunkért felelnek, ezeket érdemes rendszeresen tisztítani azokat. Főleg, ha ilyen egyszerű és spórolós módszerrel is tükörsimává varázsolhatjuk. Kapjuk elő a fogkrémünk és egy már nem használatos fogkefét. A pasztát kenjük szét a felületen, majd dörzsöljük még 1-2 percig. Öblítsük le forró vízzel. Ennél jobb megoldást még a boltokban sem nagyon találhatunk.

Jeges lakatok és kulcslyukak – az örök probléma

Oldjuk meg gyorsan a kellemetlenséget: többféleképpen olvaszthatjuk ki a jeget a kulcslyukból, egyik szinte lendületesebb, mint a másik. Öngyújtóval kellő melegre hevíthetjük a kulcsunkat. Arra vigyázzunk, hogy közben ne égessük meg az ujjainkat, a nagy hidegben a hőérzetünk sem működik tökéletesen. Szintén adja magát, hogy alkohollal próbálkozzunk. A bejegesedett felületeken ugyanúgy olvasztó hatással bír, mint a melegítés.

Ha egyik sincs kéznél, kukkantsunk be a konyhába egy szívószálért. Ez egy helyre központosítja a meleg levegőt: illesszük a zárra, majd fújjunk bele, és, szinte azonnal nyomhatjuk is a kulcsot.

(Forrás: www.onegoodthingbyjillee.com)

Szóljon hozzá!