Autó Tudós

 

AUTÓBEMUTATÓ       AUTÓSPORT       TUNING       SZAKMAI CIKK       GALÉRIA       HÍRLEVÉL       AJÁNLÓ        
          CÉG- ÉS TERMÉKKATALÓGUS
Ifjabb Tóth Janika nem tudja, mit hoz a jövő
[ AUTÓSPORT ]
2005. május 29.

Kudarcnak tartja az idei szezont Ifjabb Tóth János nem érzi, hogy legyőzték. Másodiknak lenni egy hónapokig tartó sorozatban nem olyan rossz teljesítmény. Ifjabb Tóth János Tóth Imrével az oldalán ezüstérmes lett az idei ralibajnokságban, ő mégis csalódott.


A hatszoros abszolút bajnok ugyanis úgy érzi, Benik Balázs és Somogyi Pál nem győzte le őt. Négy futamgyőzelemmel, egy második hellyel zárták az idényt, kétszer baleset, egyszer pedig műszaki hiba miatt kellett feladniuk a küzdelmet a Peugeot 206 WRC-vel.

Janika egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő. A raliban nem csalódott, nem is unja a száguldozást, de hogy tavasszal ott lesz-e a mezőnyben, arról korai lenne nyilatkozni.

Janika a ralimezőny legsikeresebb versenyzője, Tóth Imrével ráadásul három évig legyőzhetetlenek voltak. A hazai bajnokság azonban egyre erősebb, mind több WRC tűnik fel a rajtnál és a trónkövetelők is kezdenek felzárkózni. Benik Balázs ebben a szezonban került először olyan helyzetbe, hogy megszorongassa Janikát. Minden futam ,,öldöklő” csata volt, amelyből négyen ugyan a rutinosabb versenyző ért elsőként a célba, a bajnokot mégis Benik Balázsnak hívják. Tegyük hozzá, nem érdemtelenül. Janika azonban úgy érzi, csak a Szombathely-ralin győzték le.

- Mindenképp kudarcnak élem meg ezt az esztendőt, nem minden futamon tudtam kiautózni magam. Persze a győzelmeket tekintve akár elégedett is lehetnék, mégis némi hiányérzetem van. A ralis az utolsó, októberi verseny óta semmit sem foglalkozott az autósporttal, mint mondja, éppen elég bepótolnivalója van. Az év közben ugyanis nemcsak a versenyeken kell helytállnia, hanem eleget kell tennie bizonyos kötelezettségeknek is. Szponzorokkal kell találkozni, televíziós beszélgetések veszik el az idejét. Sokkal több idejét elveszi az autóverseny, mint az a nyolc futam, amelyen indulnak párjával, Imrével.

- Reggel hét körül megyek dolgozni, a családdal egy autójavító műhelyt tartunk fent. Besegítek, ahol kell: a munkafelvételen vagyok, átadom a javított autókat, ott segítek, ahol szükség van rám. Az az igazság, most egy kicsit nem is bánom, hogy nyugalom van körülöttem, legalább lazíthatok egy kicsit.

Janika azonban nemcsak a munkára áldozza idejét. Elővette első komolyabb versenyautóját, egy BMW 325-öst, és azt javítgatja barátaival. Még nem döntötte el, mire használja majd, talán jó lesz tréningautónak teszi hozzá. Arról sincs fogalma, mi lesz a következő szezonban, szerinte korai lenne erről beszélni. Az azonban biztos, nem érzi magát fásultnak, az autósportot ma is imádja.

- Gyerekkoromban mindig is raliversenyző akartam lenni, és amikor valóra vált, nagyon boldog voltam. Ha azt vesszük, életem felét ebben a sportágban éltem le, nehezen tudnám elképzelni, hogy mást csinálok. A raliban soha nem tudnék csalódni, esetleg emberekben, így ha nem muszáj, nem szeretnék eltávolodni a sportágtól.

- Kiss Zsuzsanna -

...vissza.


Átírás
Autóalkatrész
Autócsomagtartó
Autókereskedelem
Autóklíma
Autókölcsönzés
Autóriasztó
Autósiskola
Autószállítás
Autószerviz
Autóüveg
Fényezés
Festék
Fóliázás
Gázautó
GPS, Navigáció
Gumiabroncs
Haszongépjármű
Hifi
Karosszéria javítás
Kipufogó
Lökhárító
Sebességváltó
Szerszám
Szerviztechnika
Tuning
Turbó
Üléshuzat
Utánfutó
Vizsgáztatás



2010
Április


    Megtekint
SZAKMAI CIKKEK
» Biztonság » Hírek
» Közlekedés » Technika
» Törésteszt
Mercedes A 170 CDI Elegance
2002
1689 cm3
diesel
1 698 000 Ft

Mercedes E 200 CDI Classic
2005
2148 cm3
Diesel
3 399 Ft

BMW 320 D Touring
200502
1995 cm3
Diesel
2 599 000 Ft

Opel Corsa C 1.3 CDTI
2006
1248 cm3
Diesel
1 200 Ft

Defekt Spray - 500 ml
Bruttó fogy.ár: 3,800 ...
Tolatóradar 4 szenzor
Tolatóradar 4 szenzor - visszapillantó tükör - tükörben van a kijelző + hangjelzésBruttó fogy.ár: 12,500 ...
Ülésvédő szellőző kék
Bruttó fogy.ár: 4,820 ...
Thule Zárható tekerőgomb készlet
2 egykulcsos zárható Thule tekerőgombot tartalmaz.A Thule kiegészítő zár rendszere M6-os menetű csavarokon használható. A lezárt ...
Thule Go Box Express táska
Nagy befogadóképességű, gurulós Thule táska, az összes felszerelés elfér egy helyen.A Thule Load & Go utazótáskák ...
Sport kormány
- 320mm körátmérő- Masszív kialakítás- Bőr + PvcTermék ára: 11 900 ...
Trikó üléshuzat
Univerzális trikó üléshuzat akció - első+hátsó+fejtámla Sárga, piros, zöld, kék színben.Ára: 3.980.-Ft(Homasita ...
Szőnyegvédő alu - sárga
Ára: 350.-Ft(Homasita ...
Porszívó 12 V - 135 W
Ára: 5.180.-Ft.(Homasita ...
Carsign – Rendszámtáblatartó nemesacélból
Ha igényes, tartós nemesacélból készült krómozott, polírozott, szálcsiszolt vagy karbon-hatású rendszámtábla keretet keres, akkor a ...
Vogels EMC5000 DVDOCK Autós DVD tartó
- Univerzális DVD tartó-  Autófejtámlára-  Max. teherbírás: 1.5 kg-  7.3"-10.6" képátlójú ...
Garmin Nüvi 1350 Európa + NaviGuide Magyarország térkép 4,3"
- ingyenesen frissíthető Magyarország térkép- ecoRoute: üzemanyag-takarékos autózás-  4,3" kijelző, ultravékony ...
Thule kenutartó
Intelligens Thule tartó kenu vagy kisebb csónak szállításához. A felfekvők puha felülete védi a kenu, vagy csónak peremét.4 db-os ...
CC 9045 - Autós Bluetooth kihangosító szett /fix beszerelésű /3 kezelőgombos
Fix beépítésű (beépítést igénylő) autós Bluetooth mobiltelefon kihangosító egység, rádió némítással, A2DP zenelejátszással. ...
Thule Xperience csomagtartó kosár
Könnyű acélból készült, robosztus kialakítású Thule csomagtartó kosár, szerelt keresztrudakkal, légterelővel. Kifejezetten a kalandos ...
AUTÓK

» Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard
» Megjött az összkerekes Volkswagen Caddy
» A BMW új szabadidõ-autója.
» Captiva. Egy SUV amit Európára terveztek
» Citroën C6 - Az új hódító
» HUMMER HX tanulmányautó Genfben
» Kedvezõ ár-kielégítõ felszereltség
» Dacia Logan MCV
» Audi S5 A Sportosság új formája specifikus nemesacél
» ROLLS-ROYCE

TUNING

» Új autóval rajtol a Citroën a rali vb-n
» Peugeot 106 Gti
» Super 1600-as szépség
» Versenykamionok - a Volkswagen pilóták gyors segítői
» Skoda Octavia WRC
» Új autó, új remények – interjú Borsi Gergővel
» Ifjabb Tóth Janika nem tudja, mit hoz a jövő
» A színes FEKETE
» 2002, a Renault visszatérésének éve a Formula 1-be



      IMPRESSZUM                   ADATVÉDELEM                   KAPCSOLAT                   MÉDIAAJÁNLAT 2010. AUTOTUDOS.hu